Program-ajánlat: ( 30 km-es körzetben ) 

 

Túrázás: : a zöld csík jelzés: Kehidáról indul Kallósd, Zalakoppány, Csáford érintésével éri el Zalabért ahol is a három nyárfa, Szent Antal kápolna, és a falu közepén található műemlék jellegű templom érintését követően Batyk község irányában hagyja el a falut, és a Zalabértől 10 km távolságra lévő Szaki erdőben ér véget, ahol becsatlakozik az országos kék túra útvonalába.

  Az előbb említett zöld csík jelzésből Zalabérnél  ágazik ki a piros háromszöggel jelzett turista út amely Dötk község érintésével a Dötki patak által táplált szép természeti környezetben lévő, a  

 faluhoz közel eső halastónál ér véget. A faluban több, eredeti formájában megmaradt parasztház található. Innen a  piros csík jelzésű út vezet tovább Kemendollár, illetve Tilaj irányába. A kemendi domb tetején áll egy szépen rendbehozott, barokk stílusú kápolna, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Ny- ÉNy-irányba.

 

Természeti szépségek: A  Zalabér melletti bármelyik dombról látható a jellegzetes zalai dombvidék. A dombok vonulata Észak-Dél irányú. 12 km-re található  a Szajki – tavak, Szajki erdő, kicsit távolabb (16 km ) a Jeli arborétum, valamint a Vindornyaszőlős község melletti egyedülálló bazalt képződmények - bazaltfolyosók (18 km). Érdemes ellátogatni Sényébe is. Ez egy zsák-falu- a dombok ölelésében, ami egyre inkább üdülő-faluvá válik. Érdekessége a pincetemplom.

    

                (Jeli arborétum)                (Szajki tavak)             (Sénye)            (bazaltfolyosó)

Műemlékek:

    Zalavég  falu közelében áll a A mikosdpusztai Mikos-Zierer-kastély, amely felújításra vár.

    Egervár: Műemlék reneszánsz várkastély.

    Egregy: A Hévizzel egybeépült településen található egy Árpád-kori (XIII.sz.) román stílusú templom.

    Zalaapáti: XVIII.sz.-ban épült (volt bencés apátsági templom) barokk templom, volt Szentkirályi-kastély (benne az ország egyetlen méhésziskolája).

    Kehida Deák-kúria, és ennek kertjében Deák Ferenc szobra, a temetőben: XIII. századi temetőkápolna, benne vannak eltemetve Deák Ferenc szülei.

    Kallosd: XIII. századi román stílusú kerek templom – nyáron szabadtéri koncertekkel.

    Zalaszentgrót: A  Batthyány– kastély, (ma nevelő intézet), a  gótikus műemlék- templom, az 1846-ban téglából épített Zala-híd és a  Csonkatorony érdemel említést.

    Türje: Országos hírű, és a megye leghíresebb román stílusú két tornyú temploma található itt - híres freskókkal a falán.

    Pakod: Műemlék templomában híres neo- barokk fafaragások találhatók.

    Zalaszántó: Templomát a XIII. században építették részben román, részben pedig gótikus  stílusban.. Zalaszántótól észak-keletre( 3 km) a Tátika 413 m magas csúcsán lévő várrom, dél-kelet irányban (4 km)  a Rezi – vár romjai találhatók.Ugyancsak Zalaszántó közelében (1,5 km) található  Európa legnagyobb stupája,  amit maga a dalai láma szentelt fel.  

   Oszkó: Közeli ( 10 km ) falu Vas megyében. Látványossága régi pince-sora. Itt készülnek azok a finom gyümölcs-pálinkák, melyeket mi is szívesen ajánlunk megkóstolásra.

 

Közeli  városok:

    Zalaegerszeg ( 25 km ): Több műemlék-épülete és múzeuma van, ezek közül a skanzen a legkiemelkedőbb.

    Keszthely ( 30 km ) : A Festetics kastély a kastélyparkkal, a gótikus műemléktemplom és több múzeum kínál érdekes és szép látnivalókat.   

    Sárvár (30 km ) : Hangulatos kisváros a Nádasdy-várral és gyógyfürdőjével.

    Sümeg (25 km ) : Középkori vára  a vármúzeummal, nyáron várjátékokkal, és szabadtéri színházi előadásokkal várja látogatóit.

:

Fürdési lehetőségek:

Gróth Thermal 3 km

Kehida Thermal 15 km

Balaton 30 km

Aqua-park – Zalaegerszeg 25km

Sárvár – gyógyfürdő 30km

Hévíz– gyógyfürdő 25km

 

Bortúrák

Sebestyén pincészet 10 km

Veress pincészet 10 km

Rába Pincészet  5 km

Szakács Ivoda 1 km

Németh Károly pincéje-a Szent Antal kápolna tövében ( 1,5 km )

 

 

Lovaglási lehetőség: helyben

Honlapkészítés: Galambos Róbert honlapkészítés